Ugrás a fő kontentre

Nude körmök

Nude körmök

Nem is emlékszünk, mikor jöttek újra divatba a nude körmök. Talán Rihanna tette a legvagányabbá már talán 8-10 évvel ezelőtt, és azóta sem lehet az év legtrendibb körmeinek listájáról letaszítani. De vajon mivel érdemelte ki ezt az előkelő helyet?

A nude szín mindenkinek más – a sötétebb, mediterrán típusoknak a barna sötétebb árnyalatai, a nagyon világos bőrűeknek a halvány barna, sőt, akár a világos rózsaszín is ide sorolható. A szín Katalin hercegné kedvence, ő egy drogériákban is kapható egyszerű lakkot választ minden alkalomra – bár az is igaz, hogy az uralkodó család nőtagjainak csak szofisztikált, visszafogott színeket megengedett használni, piros, kék vagy fekete teljesen kizárt. Ennek ellenére Katalin hozta be a nude cipőket a köztudatba, és milyen jól tette, azóta is rajongásunk tárgya, hisz melyik nő ne szeretne egy olyan gyönyörűséget magának! Időszerű volt, hogy körmeinken is megjelenjen, de persze nem kötelező csak az egyszínű köröm. Cikkünkben bemutatunk 4 olyan nude alapú trendet, ami igazán magára vonja a figyelmet 2020-ban!

Glitteres nude körmök

A glitter, csillogás, ragyogás sikere idén előreláthatóan borítékolható volt, hiszen sikkes és vagány megjelenést kölcsönöz. Ezek a díszítőelemek több méretben is elérhetőek, így kedvedre váltogathatod – bár úgy tűnik, mintha mindig ugyanolyan körmeid lennének, valójában nagyon is eltérő hatást érsz el velük! Talán, ha mindegyik körmöd ilyen csillogó, túlzásnak tűnhet, de buli alkalomra tökéletes megoldás!

 polishlayerforrás:@polishlayer

 hotnails.sapirgforrás:@hotnails.sapirg

 riyathai87forrás:@riyathai87

Halvány rózsaszín nude körmök

A halvány rózsaszín olyan bájosságot és kedvességet, harmonizálást ad viselőjének, amelyet szerintünk semelyik más szín képes elérni. Benne van az a gyermeki báj, amelyet mindannyian keresünk, visszafogott és szofisztikált, így nem lehet vele mellélőni. Ellensúlyozhat egy extravagáns szettet, és kiegészíthet így konzervatív, akár interjúhoz illő megjelenést is, így biztosan nem lehet vele mellélőni. A rövid körmöket pedig optikailag hosszabbítja, így bátran hordd, ha körmeid még nem érték el a kívánt hosszt! A kicsit extrémebb hatásért pedig a fekete körvonal az igazi!

 dailynailspaforrás:@dailynailspa 

valenciabeautynailsforrás:@valenciabeautynails

 lyubimov_nail_room

forrás:@lyubimov_nail_room

helennails_yegforrás:@helennails_yeg

Matt körmök

A matt köröm már bárki számára elérhető, hiszen nálunk is kapható Matt Top Coat Gél Lakk. Ugyanúgy működik, mint bármely más fedőlakk, bármilyen gél lakkra, zselére vagy porcelánra használható, és gyönyörű matt felületet biztosít.

nail_stonedforrás:@nail_stoned 

yesicasnailsforrás:@yesicasnails

 yesicasnailsforrás:@yesicasnails

Nude szín megspékelve egy kontraszt színnel

Nem szeretünk elfogultak lenni semmilyen stílussal, színnel vagy színkombinációval kapcsolatban elfogultak lenni, de most az egyszer kivételt teszünk – ha bármelyik nude színt egy feltűnő, sötétebb, kontrasztos színnel együtt használod, egészen elképesztő a végeredmény. Főleg, ha esetleg a matt-csillogó lakkokat is kevered! Ez a legújabb, legegyedibb stílus, ami talán még 2020-ban nem lesz a legtrendibbek között, de 2021-ben már biztosan ott lesz a helye! Ha szeretnéd megelőzni a divatot (és miért ne szeretnéd) akkor ne keress tovább, úgy gondoljuk, megtaláltad! Káprázatos és kissé talán zavarbaejtő a végeredmény, annyira meglepő – pont ami illik a legegyszerűbb öltözékedhez, felülmúlja a legvadabb szettedet és huncutságot tesz a konzervatív megjelenésbe. Erre vágyunk, mindannyian, nem?

 paintboxnailsforrás:@paintboxnails

 nailstonedforrás:@nail_stoned

nailstonedforrás:@nail_stoned 

paintboxnailsforrás:@paintboxnails

 

+1 Cat Eyes Gél Lakk 13

Plusz egy tippnek pedig jöhet a megunhatatlan Cat Eyes Gél Lakk. Láttad már, hogy nálunk is kapható nude színben? Ez a Háromlépéses mágneses gél lakk egyedi macskaszem hatást kölcsönöz a körmeidnek – máris egyedivé téve lakkodat! Egy barnásabb, kissé sötétebb árnyalat, amely minden bőrszínnek jól áll!

cateyes 

A Spirit Nails most egy gyönyörű 5 fajta nude színnel rendelkező Limitált Tavaszi Three Step Gél Lakk Készlettel kedveskedik neked, hogy biztosan trendi körmeid legyenek egész évben! Ez a készlet 5 db Three Step (Soak Off) gél lakkot, egy darab Nail Prep Előkészítő Folyadékot, Spirit Base Gél Lakkot, Top Coated Fényzselét, reszelőket, Bőrfeltoló Kaparót, 2 db rózsafa pálcát és egy Fehér LED lámpát tartalmat, sőt, most ajándék Körömápoló olajat is adunk! Lenyűgöző színek és hihetetlen tartósság!