Ugrás a fő kontentre
okj-mukormos-tanfolyam

OKJ műkörmös tanfolyam csatlakozási lehetőség

·
Írta Evelin Jekken
Bár 2020-ban csak szó volt róla, január elsejétől valóban megszűnt az OKJ képzés. Azonban még lehet csatlakozni a decemberben indult OKJ tanfolyamokra a régi feltételek mellett, így rövidebb idő alatt szerezhetsz szakképesítést. Ha esetleg lemeradtál az utoljára induló 2020-as OKJ képzésekről, még van lehetőség műkörmös, illetve lábápoló szakmát szerezni, ebben segítünk most neked! :)
Olvasás folytatása
Szilveszteri körmök

Szilveszteri körmök

·
Írta Evelin Jekken
A karácsonyi körmök mellett a szilveszteri körmök is fontos szerepet kapnak. A két ünnep között sokan elmennek még a körmös szalonba, utoljára az évben, hogy elbúcsúzzanak a karácsonyi mintáktól. Ez az időszak viszont azoknak is körmözéssel telhet, akik otthon készítik el körmeiket saját maguknak. Akár otthon, akár szalonban készülnek körmeink, idén év végén sem maradhatnak el a szerveszteri trendek! Összegyűjtöttük számotokra 2020 csodálatos körömtippjeit szilveszterre.
Olvasás folytatása
Karácsonyi köröm minták

Karácsonyi köröm minták

·
Írta Evelin Jekken
Elérkeztünk az év utolsó hónapjához és ez a tökéletes alkalom arra, hogy foglalkozzunk egy igazán csajos témával, ami nem más, mint karácsonyi köröm minták! Szépen lassan mindenki ünnepi díszbe öltözteti az otthonát, a lelkét és a kacsók sem kivételek ez alól! Ha te is szeretnél ragyogni a karácsonyi időszakban ne érd be egyszerű piros körmökkel, vigyél egy kis játékosságot a mindennapokba! A Spirit Nails csapata csokorba gyűjtötte nektek, hogy milyen körmök (legyen az gél lakk vagy műköröm ) lesznek igazán a trendek 2020 karácsonyi időszakában.
Olvasás folytatása
Ünnepi körmök - Te melyiket választod?

Ünnepi körmök - Te melyiket választod?

·
Írta Evelin Jekken
Még nem tudod, hogy milyen ünnepi körmöket szeretnél? A karácsonyi és szilveszteri műköröm trendek mindig együtt járnak. Az ünnepi körmök lehetnek extravagánsak és visszafogottak is... A lényeg, hogy jól érezzük magunkat viselésük közben. A karácsonyi körmök képviselhetik az ünnep hangulatát. Akár külön körmök készíthetőek Karácsony és Szilveszter ünnepére is.
Olvasás folytatása
Téli körmök - A legnépszerűbb minták és színek 2020-ban

Téli körmök - A legnépszerűbb minták és színek 2020-ban

·
Írta Evelin Jekken
A téli köröm trendek és a karácsonyi minták elengedhetetlenek egymás számára. Decemberben mindig csempészünk néhány karácsonyi motívumot a körmeinkre. Az idei 2020-as téli köröm minták között szerepelnek a csillámos és a hópihés körmök is. Különböző karácsonyi színeket is bemutatunk, melyeket manikűr vagy műköröm felületére is felvihetünk. 2020 talán nem a legjobb év volt... Annál inkább várjuk a Karácsonyt és vidítsuk fel magunkat csodás körmökkel év végére!
Olvasás folytatása
Őszi köröm színek és minták

Őszi köröm színek és minták

·
Írta Evelin Jekken
Mint minden évben, idén ősszel is megjelentek az újabbnál újabb őszi köröm trendek. Az új évszak hozza magával az új ötleteket, ősszel a ruházatunk is megváltozik. Frissítjük a gardróbot, változtatunk a kinézetünkön, természetesen a körmök színe és a minták is megváltoznak. Ha a manikűr szalonban ülve nem tudod, milyen színű és formájú körmöt szeretnél, ebben segítünk!
Olvasás folytatása
matt-kormok

Fényes vagy matt körmök? Esetleg mindkettő egyszerre?

·
Írta Evelin Jekken
A matt körmök csak nemrégiben jelentek meg. Először nézzük meg, hogyan is alakult ki a körömlakkozás és a manikűr! A körömlakk egyfajta polimer alapú lakk, melyet már időszámításunk előtt is ismertek Kínában. Jobbára dekorációs céllal vagy a körömlemez védelme érdekében vitték fel a kéz és láb körmeire. Mára már számos színe és fajtája elterjedt...
Olvasás folytatása
halloween-korom

Halloween köröm díszítési technikák egyszerűen

·
Írta Evelin Jekken
Ebben a  blog posztban összegyűjtöttünk nektek pár Halloween köröm díszítési tippet, melyet könnyen elkészíthettek vendégeitek számára és akár magatoknak is.
Olvasás folytatása
A legmenőbb köröm minták 2020-ban

A legmenőbb köröm minták 2020-ban

·
Írta Karolina Vivien
Érdekel, hogy milyen köröm minták hódítanak 2020-ban? Ebben a cikkben összegyűjtöttük nektek az idei év legtrendibb körömszíneit és formáit!
Olvasás folytatása