A Sport és a körmök. Így számolj le a bőrkeményedéssel.
A nyári szezon közeledtével előkerülnek a papucsok és a szandálok a szekrényekből, ahol a téli száműzetésüket töltötték. A jobb időnek köszönhetően szívesebben mozdul ki mindenki kocogni, futni, vagy akármilyen szabadtéri sportot űzni, az emberek többet törődnek a súlyukkal és az egészségükkel. Ezzel párhuzamosan egyre több mindenki kezd el foglalkozni a lábainak ápolásával is, hiszen a papucsban és a szandálban a lábak is szem előtt vannak. Ilyenkor a körmök ápolása és esetleges festése mellett a bőrkeményedések eltávolításával is foglalkozni kell.
A rendszeres sportolás fontos az egészség és fittség megőrzéséhez, ugyanakkor nagyban hozzájárul a bőr megvastagodásához is a lábfej egyes részein. A bőrkeményedés azért alakul ki, mert a bőr védekezik a különböző mechanikai behatásokkal szemben, úgymond védőréteget képez, hogy óvja a sérülésektől a bőr mélyebb rétegeit és akár a csontokat is. Például, ha a kislábujjadat nyomja, dörzsöli a cipő, amit viselsz, akkor ott védekezésképpen megvastagodik a bőr. Leggyakrabban a sarkokon és a talp elülső részein alakul ki bőrkeményedés, kisebb és nagyobb területeket is lefedhet, valamint vastagságát illetően lehet éppen csak érezhető, de nagyon vastag is, ami viszont már akár fájdalmas is lehet, nem csak esztétikailag zavaró.
A vékonyabb bőrkeményedéstől saját magunk is könnyen megszabadulhatunk egy habkő vagy sarokreszelő segítségével. A Spirit Nails webáruházában megtalálható Spirit Silver pedikűr reszelő tökéletes választás erre a célra. Fürdés, vagy 5-10 perces lábáztatás után ajánlott a használata, mert a meleg, szappanos víz hatására a bőr felpuhul, és könnyebb a felesleges réteget eltávolítani. A megvastagodott részen reszeljük le a bőrt, amíg úgy érezzük, hogy szükséges, de figyeljünk oda, hogy ne reszeljük túl, ne legyen érzékeny és piros a bőr, mert azzal csak előidézzük a bőrkeményedés kialakulását. Ha a testünk úgy érzi, hogy túl vékony a talpon vagy sarkon a védőréteg, akkor igyekszik azt minél hamarabb pótolni, ezáltal megvastagodik a bőr, ami újabb – általában vastagabb – bőrréteg kialakulásához vezet, ráadásul elég hamar. Ezért érdemes fokozatosan megszabadítani a lábunkat a bőrkeményedésektől, ennek elkerülése érdekében.
A vastagabb, nagyobb kiterjedésű bőrkeményedés eltávolítását bízzuk inkább pedikűrösre. Ők késekkel dolgoznak, azok segítségével távolítják el a felesleges bőrréteget a lábfej és lábujjak különböző pontjairól. A pedikűrösök a Spirit Nails oldalán keresztül is be tudják szerezni a szükséges eszközöket maguknak, hiszen a 15 db-os rozsdamentes pedikűr készletben minden szükséges szerszám megtalálható, amire egy szakembernek szüksége van a munkája során. A szett tartalmazza a sarokkést, talpkést, körömfaragó kést, körömkaparó kést, szív lándzsát, szemzőt, kör alakú lencsét, egyenes vésőt, reszelőt, bőrfeltoló kaparót, gyémántporos reszelőt, csípőollót, körömvágó-, bőrvágó-, és fecskeollót is.
A pedikűr fájdalommentes folyamat, a bőrkeményedés eltávolítás ugyanúgy nem érezhető a kések használatával sem, mint a reszelő vagy habkő használata közben. A pedikűrös érzi és látja is, hogy meddig szabad a bőrt leszedni, figyel arra, hogy ne legyen túlszedve, és ne legyen érzékeny a felülete, valamint a láb különböző részein, azok formájához alkalmazkodó késekkel dolgozik. Nem csak a bőrkeményedéstől szabadít meg minket, hanem a körmeinket is ápolja. A kezelés végeztével pedig ápoló krémeket masszíroz a lábakba, amik táplálják és puhítják a bőrt, a masszázs pedig serkenti a vérkeringést.
A pedikűr megelőzéssel is sokat tehetünk. Különböző lábkrémek rendszeres használatával a bőr állandóan hidratált marad, így nehezebben szárad ki, és nehezebben keményedik meg. Nagyon pozitív hatással van a bőrre a rendszeres paraffinos ápolás is. A www.spiritnails.eu oldalon különböző illatokban és kiszerelésben vásárolhatod meg a paraffinokat és paraffin gépet egyaránt.
A paraffinos kezelés előtt fertőtlenítsük a bőrt és bőrradírral dörzsöljük át a lábfejeket. Ez tisztítja a pórusokat, így a hatóanyag még mélyebben tud felszívódni a bőrbe, és intenzívebb lesz a hatása. Ezután ápoló, vitaminos krémet masszírozzunk a bőrbe, majd a felolvadt paraffinba tegyük a lábunkat néhány másodpercre. Emeljük ki és várjuk meg, amíg a felesleges lecsöpög, és utána még egyszer ismételjük meg ezt a folyamatot.
Ezután húzzunk a lábra egy műanyag zacskót és arra egy melegen tartó frottír anyagú lábtyűt. Hagyjuk az ápoló anyagokat hatni 10-20 percig, addig pihentessük a lábunkat. A hatóidő lejárta után vegyük le a lábtyűt, és a zacskót a paraffinnal együtt húzzuk le a bőrről, és dobjuk ki a szemetesbe, ezt a paraffint ne használjuk fel még egyszer! A maradék anyagtól tisztítsuk meg a bőrt, majd krémmel vagy olajjal masszírozzuk át a lábfejeket. A kezelésnek már rögtön az első alkalommal látható, pozitív következményei lesznek, a bőr puhább és hidratáltabb lesz, amit napok múlva is érezhetünk majd. Ez a paraffinos ápolás a bőrkeményedés ellen tökéletes megoldás, érdemes alkalmazni, hiszen a puha, hidratált bőrön nem, vagy nagyon nehezen alakul ki ez a kellemetlen bőrréteg megvastagodás.
A bőrkeményedések megelőzésére érdemes nagy hangsúlyt fektetni, mert ha rendszeresen sportolsz, akkor a lábad nagy megterheléseknek van kitéve, és ezeknek a különböző hatásoknak köszönhetően bekapcsol a bőr védelmi mechanizmusa. Futás közben a sarkakat nagy termelés éri, hiszen oda koncentrálódik a testsúlynak nagy százaléka. Különböző táncok közben pedig főleg a lábfej elülső részén van a teher, ahol nagyon puha a bőr, de a nem megszokott terhelés miatt ott is megvastagodik a bőr. A bőrkeményedés talpon sokkal hamarabb lesz zavaró, mint a sarkon, mert idővel akár érezheted is járás közben, ami fájdalmas is lehet, és később, ha elhanyagolod akkor tyúkszemek is kialakulhatnak. A tökéletes lábbeli megválasztásával is néha előfordulhat, hogy dörzsöli a lábakat mozgás közben. Legyen az akár a kislábujjad, sarkad vagy az Achillesed, bárhol kialakulhat bőrkeményedés. Fektess nagy figyelmet arra, hogy a lehető legtökéletesebb cipőt találd meg, hogy minél kisebb legyen az esély arra, hogy kényelmetlenséget okoz a számodra!
Ráadásul a száraz, bőrkeményedéses bőr könnyen ki is repedezik. Ha csak felületi repedésekről van szó, akkor a pedikűrös könnyen el tudja őket távolítani a száraz bőrkeményedéssel együtt, de a mélyebbeket már nem egyszerű, azokat csak fokozatosan, ezért ez hosszabb folyamat. A repedések idővel elérik a bőr mélyebb rétegeit és a húst is, ami nagyon fájdalmas, ráadásul a repedéseken keresztül a kosz és a kórokozók is bejuthatnak a bőrbe, amit mindenképpen el kell kerülni, amire a legjobb módszer ennek a megelőzése.
Ha a sportos életviteled miatt intenzíven vannak igénybe véve a lábaid, akkor mindenképpen érdemes rendszeresen ápolni azokat különböző ápoló és hidratáló krémekkel, hogy ne száradjon ki a bőröd. Ha észreveszed, hogy bőrkeményedés van kialakulóban, akkor sarokreszelővel Te is karban tudod tartani, de ha vastagabb, akkor pedikűrös segítségével számolj le ezzel a kellemetlen jelenséggel.